Gyermekkorom óta vonz Kelet-Afrika. Különös, megmagyarázhatatlan érzés ez, mely a születéstől a halálig végigkíséri az ember életét. Befurakszik a tudat legmélyebb rétegeibe, folyamatosan hajtja, cselekvésre kényszeríti az embert. Hogy gyermekkorom Kittenberger-könyvei szerettették-e meg velem Afrika keleti tájait, vagy azért olvastam, mert ő is ezeknek a vidékeknek a szerelmese volt, azt már nem tudom. Mindenesetre ez igen különös egybeesés.

Aztán évekig, évtizedekig elhagytam ezt a kapcsolatot, az élet más utakra sodort, de a vágyódás Kelet-Afrika vadonjai után mindvégig megmaradt. Kittenberger írja: "Amri ya mungu": a sors azonban - úgy látszik - megkerülhetetlen. Pár éve újból kezembe akadt Kittenberger második könyve, A megváltozott Afrika. Olvastam, olvastam, de a cselekményáradat miatt egy idő után egyáltalán nem tudtam követni. Akkor játszottam el először a gondolattal, hogy talán követhetőbbé válnának a kesze-kusza szálak, ha konkrétan be tudom azonosítani, hol játszódnak az események. Így a kutatómunka térképezéssel kezdődött, mely igen hamar túlnőve magát, ma már Kittenberger életútjának szinte minden részére kiterjed. Mint már látom, ez igen nagy falat, évtizedek kellenek majd munkásságának feldolgozásához. Például csak a Ruvána-sztyeppei állatbefogó éveinek pontos feltérképezése, terepi munkával együtt biztosan évekig eltart majd. Ez egy külön korszak, melynek a Ruvána-Tirina-korszak nevet adtam.

Pár évig a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban is dolgoztam. A soproni Erdészeti és Faipari Egyetem vadgazdamérnöki szakának elvégzését követően, igen fiatalon, kellő tapasztalat nélkül kerültem oda mint főápoló (zoológiai vezető). Nem voltak könnyű évek, - ahogy Kittenberger mondaná - "greenhorn"-ként. Ma már, letisztulva, a múló emlékek megszépítik ezt a korszakot is. Sok, igen sok kalandos élményben volt részem, mely egy könyv - na, nem túl vastag - oldalaira is kerülhetne. Aztán otthagytam az állatkertet. Nagy vívódás volt, de mégis így alakult. Sokáig visszatért még álmaimban, pár évig eltartott, míg végleg feledni tudtam. Fiatal éveimbe örökre beleégette magát, ahol megtanultam, mennyire fontos a tapasztalat, az idősebbek tanácsának megbecsülése és az önkritika...

Sok embernél találhatóak Kittenberger-dokumentumok. Valaki féltve őrzi a fiókja mélyén, attól tartva, hogy ha a benne rejlő tartalom napvilágot lát, talán tulajdonosi jogaiban esik csorba.

Mások örülnek, ha megoszthatják kincseiket. Ezek saját tapasztalatok. Megmondom őszintén, hogy kezdetben egyedüli információs bázisom magának Kittenbergernek a könyvei voltak. Elméletileg így új információk birtokába nem kerülhettem, de aki a sorok között megtanul olvasni, és valóban kutatási célzattal veszi kezébe írásait, az sok új dolgot fedezhet fel. Ahogy a kutatási anyag gyarapodott, úgy kezdtek rá felfigyelni. Jómagam abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ilyesformán engem kezdtek megkeresni olyan emberek, akik a birtokukban lévő Kittenberger-dokumentumokkal szívesen hozzájárultak e kutatáshoz. Igen izgalmas, ahogy egyik-másik segítségével bepillantást kaphatunk Kittenberger éltének egy-egy szakaszába. Igen értékes Almásy László válaszlevele, mely bizonyítja kettejük kapcsolatát. Vagy például dr. Szlávi Kornélnak (a Nimród szerkesztősége tagjának) 1929-ben - az Afrikában tartózkodó Kittenbergerhez - írt, sajátosan fanyar humorral fűszerezett levelei, melyek ma már igazi kultúrtörténeti csemegének számítanak. Meglepően bátor szókimondással ecseteli a kor vadászati médiumainak egymáshoz való feszülését, természetesen saját nézőpontból szemlélve azokat. De a dokumentumok között megtalálható tanítói oklevele 1901-ből, házassági anyakönyvi kivonata, saját kezűleg írt életrajza, Lévához köthető értékes dokumentumok és még sok minden egyéb.

A Kittenberger-dokumentumok felkutatása során ismerkedtem meg egy nagyszerű emberrel, Komáromy Attilával, aki tényleg a legönzetlenebb módon kelt segítségemre e munka kezdetén azzal, hogy a tulajdonában levő Kittenberger-naplókat kutatási célból a rendelkezésemre bocsátotta. Energiát sugárzó hozzáállásával, folytonos biztatásával rengeteg erőt kaptam és kapok tőle mind a mai napig. Együttműködésünk azonban a sors kegyetlensége miatt hamar megszakadt: sajnos két éve elhunyt.

A kutatómunka kezdetén az első - ezért nekem a legkedvesebb - fontos dokumentum az a naplórészlet, mely Kittenberger 1904-es oroszlánkalamitását követő ápolásáról szól dr. Hermann Plötze mambai missziójában. Hiánypótlónak tekintem azokat a British Museumból előkerült Kittenberger-leveleket, melyek második, kevésbé ismert abesszíniai útjáról árulnak el fontos részleteket. Ugyancsak hiánypótló az a nemrég napvilágot látott 130 levél, mely a Kittenberger halálát megelőző mintegy 10 év történéseiről adnak információkat.

Kittenberger becsületes ember volt. Ez a jelző viszont könnyen az ember ellenségévé is válhat, hisz folytonosan hajtja, űzi az elérendő cél megvalósítása felé. Ez önmagában nagyon jó dolog; Kittenberger javarészt eme tulajdonságának köszönheti sikerességét. Mindig tartotta, ill. tartani próbálta vállalt kötelezettségeit, még a legkilátástalanabb időkben is. Azonban az ilyen beállítottságú emberek szenvednek, ha a helyzet úgy alakul, hogy nem tudják tartani szavukat. És a ruvánai állatbefogó évek sajnos javarészt erről szóltak. Nem csak a pénz volt állandóan kevés, de embereivel is rengeteget kellett kínlódnia. Ez durva szó, de ha belegondolunk abba, hogy Kittenberger a munkához való hozzáállását tekintve maximalista volt, akkor beláthatjuk, hogy ennek csak igen kevés ember tudott megfelelni. Pár bennszülött négeren kívül - kiket javarészt könyveiben is említ - nemigen bízhatott másokban. Ezért valószínűleg campjében nem volt jó hangulat, embereit nem is tudta megtartani, folyamatos volt a szökdösés és az emberhiány.

A harmadik ok, mely egyenesen vezetett a sikertelenséghez, a tapasztalat hiánya volt. Ezt nem csak én gondolom így, naplójában ő is többször, konkrétan utal rá. Úgy gondolom, e három tényező közül talán az elsőt, a pénzügyi nehézségeket tudta a legjobban, a legkülönfélébb módon orvosolni. Több üzletemberrel állt kapcsolatban, kik élő állatot vásároltak meg tőle - pl. 1911. január 2-án, Nairobiban 2234 rúpiáért adott el egy fiatal orrszarvút. (Csak viszonyításként említem, hogy egy 1912 áprilisi bejegyzése szerint egy juhért 9 rp-t, száz tojásért 3,50 rp-t kellett fizetnie.) Elefántagyartól kezdve bivalybőrökön keresztül a marabu faroktolláig sok mindenben "utazott". Egy esetben - számomra megdöbbentő mennyiségű - 220 db (!!) zsiráfbőrt szállíttatott a tirinai campjéből Shiratiba. A bőrök későbbi sorsáról már nem ír. Különböző cégekkel állt - valószínűleg - szponzori kapcsolatban, akik időről időre pénzzel látták el. Ilyen pl. a Mac Donel cég (eredete még kutatás alatt), amelynek 1911. augusztusi csődje igen érzékenyen érintette. Talán sokaknak nem szimpatikus a pénzszerzés eme formája. De hát mindenki azzal tud kereskedni, ami a rendelkezésére áll. Hogy fenntartsa óriási állatbefogó birodalmát, illetve finanszírozni tudja egyéb gyűjtőútjait, kénytelen volt ehhez nyúlni, hisz magyarországi támogatásra csak igen csekély mértékben számíthatott.

Ebből következik, hogy Kittenberger saját életkörülményeivel szemben igen alacsony igényeket támasztott. Ez nem volt számára lényeges. Fűpalotáját vagy rongyos sátrát tépte a szél, egyre ment. Véleményem szerint nála ez számított a legkevésbé. Legyenek adottak a feltételek a munka maximális teljesítéséhez, azon túl minden másodrendű volt számára. Ezzel nem azt mondom, hogy igénytelen lett volna, hisz a jó munkavégzés sarkalatos pontja a rend és a fegyelem betartása, betartatása. Például szakácsának holmiját, eszközeit rendszeresen ellenőrizte, és rendszeresen borzasztónak találta - hogy jobb munkára ösztökélje, a testi fenyítéstől sem riadt vissza: "...Majd a szakácsom ládáját néztem át; piszok, szenny az egész. Elverődött, de mit használ az..."

Kezdetben sokat vívódtam azon, hogy mennyire etikus Kittenbergerrel szemben, hogy olyan dolgokat hozok nyilvánosságra, melyekről ő a könyveiben nem írt. Ha abból indulok ki, hogy az ilyen információkat ő egyáltalán papírra vetette, akkor joggal gondolhatom, hogy tisztában volt azzal, hogy ezek a tények előbb-utóbb úgyis nyilvánosságra kerülnek. Másrészt úgy gondolom, hogy az életút ma már történelem, melynek pontos megismeréséhez minden előkerült adatra szükség van. Másik kérdés, hogy hogyan kezeljük azokat a leírásokat, bejegyzéseket, melyek másképp vagy ellenkezőképpen jelentek meg a könyvében, mint a naplójában. Az biztos, hogy a naplókban leírtakat kell igaznak vélnünk, de hogy a könyvben miért jelent meg máshogyan, az ismét csak a kutatás tárgyát képezi.

Hogy a kutatás megindulhasson, meg kellett fogalmazni és papírra vetni azokat a pontokat, melyekre alapozni lehet a munkát. Ezek a - én úgy hívom - pillérek állnak, és három nagy kutatási témakört tartanak: első a tárgyi emlékek, második a szellemei emlékek felkutatása, harmadik a földrajzi helyszínek beazonosítása, felkeresése, dokumentáció készítése stb. Az e pillérek megvalósításához szükséges eszközök és módszerek a rendelkezésemre állnak: adatbázisok létrehozása, térképészeti munka, szakmai és üzleti kapcsolatok kiépítése hazai és helyi (afrikai) szinten, a kutatás financiális részének biztosítása (alapítvány, támogatói rendszer létrehozása) és végül, de nem utolsósorban e munka népszerűsítése szakmai és nem szakmai körökben is.

A kutatómunka tette lehetővé annak a nagyszabású projektnek a kidolgozását, melynek megvalósítására 2022 áprilisában kerül sor. Ez a Tirina Camp-projekt, melynek célja Kittenberger hatalmas állatbefogó táborának, illetve helyének felkutatása a legendás Ruvána-sztyeppén.

Kittenberger számomra állattani gyűjtő és felfedező volt, és csak másodsorban vadász. Hogy Kittenbergert elsősorban mint "nagy vadászt" ismerjük, az könyveinek köszönhető. Az olvasóközönség széles rétegeit biztosan nem érdekelte volna, hogy aznap mennyi Dipterát gyűjtött, s azokat milyen genusokba tudta besorolni. Izgalmas, lenyűgöző sztorik kellettek abban az időben is, melyekből Kittenberger igazán nem szenvedett hiányt. Sokak számára könyvei még így is túl tudományosra sikerültek, s ezért inkább Széchenyit vagy Molnár Gábort olvassák. Tény azonban, hogy a "hétköznapi" ember számára Kittenbergert a vadászvonal tette híressé, fűszerezve a tudományos kutatás apró morzsáival.

Ide írhatsz...